BalatonIngatlan

Hírszolgáltatás

Állami garanciával végre megépülhet a Balatonring
2009. október 29. csütörtök 09:59
Megkapja a hitelfelvételhez szükséges állami garanciát a sávolyi motorversenypálya beruházója, így biztosan megépül a Balatonring. Ha már tényleg minden a tervek szerint halad, akkor a gyorsasági motoros világbajnokság honi futamára 2010. szeptember 19-én kerül sor. Külön talány, hogy a viadalon Talmácsi Gábor részt vesz-e majd?

Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és Suchmann Tamás, a térség szocialista országgyűlési képviselője ma együtt jelentette be, hogy nem álom többé a sávolyi ring kiépítése. A Balatonringen - a gyorsasági motoros világbajnokság előzetes naptára szerint - 2010. szeptember 19-én lesz az első magyar futam.

A Nemzetközi Motorsport Szövetség idén is megrendezte volna a versenyt, de az előkészítő munkák után a pálya kiépítése anyagi nehézségek miatt kútba esett és csak júliusban indult el újból a munka. A kormányzati garancia azonban helyére billentheti az eddig igencsak kellemetlennek tűnő történetet. "A válság ellenére megépülhet a pálya, és 2019-ig lehetnek MotoGP versenyek Sávolyon" - ígérte meg Ujhelyi István. "A kiemelten kezelt beruházásra az állam 15,3 milliárd forintig vállal 80 százalékos garanciát" - fűzte hozzá Suchmann.

A pálya építése egyébként jó ütemben halad. Októberben hivatalosan is átadták a sávolyi csatornarendszert. A spanyol Sedesa cég projektvezetője, Javier Garcia Pardo akkor elmondta: a csatornarendszer mellett elkészült a hozzá tartozó szennyvíztelep és tisztítómű is, bár az ipari felhasználásra csak novemberben válik alkalmassá. A projektvezető akkor azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a téli időszak előtt végezzenek a földmunkákkal.
A ring 4,2 km hosszú lesz, szélessége 14-15 méter. 80 ezer néző láthatja majd a helyszínen a benzingőzös parádét.

(FH/mixonline.hu)

 
< Előző   Következő >