BalatonIngatlan

Hírszolgáltatás

Balatonring: Több tíz milliárdos beruházásról titkolózik a kormány
2010. február 25. csütörtök 16:09
Civil tiltakozás mellett írhatja alá a magyar állam képviselője a sávolyi Balatonring építését támogató szerződést. Három civil szervezet azért tiltakozik, mert a kormány nem hajlandó kiadni a megvalósíthatósági tanulmányt, amely az Index szerint nem támogatja a közpénzek elköltését az ügyben.

A kormány egyelőre hallgat, pedig több mint száz magánszemély kérte Bajnai Gordont, hogy azonnal állítsa le a sávolyi Balatonring építőjének támogatását, összesen 35 milliárd forinttal. A K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország még szerdán írt nyílt levelet a miniszterelnökhöz, azóta pedig arra kértek mindenkit, hogy küldje el ugyanazt a levelet Bajnai Gordonnak, hátha a civil nyomásgyakorlás hatásos lesz, és felülvizsgálják a beruházás támogatását.

A kormány még tavaly októberben döntött úgy egy határozattal, hogy az állami tulajdonban álló Magyra Fejlesztési Bank 15,3 milliárd forintú kölcsönt, a kabinet pedig 20 milliárd forintos támogatást ad a sávolyi Moto GP beruházásra - a kormányhatározatban konkrétan 74,7 millió euró szerepel.

Nem térülne meg?

Ám időközben kiderült, hogy az állami támogatás és hitel mértéke nem áll arányban a bevételekkel, az esetleges nyereségből történő közvetlen részesedés pedig messze elmarad az állam által felvállalt kockázattól. Az Index információi szerint egy belső használatra készült szakértői anyagban azt írták, hogy a beruházás túl kockázatos, gazdaságtalan és jogszerűtlen, ezért Oszkó Péter nem hajlandó aláírni a Balatonring hitelgaranciájáról és állami támogatásáról szóló kormány-előterjesztést.

A kormány viszont a KPMG tanácsadó cég által készített megvalósíthatósági tanulmány alapján döntött úgy, hogy ennyi közpénzt szán a beruházásra. Csakhogy ez a tanulmány nem nyilvános, az MFB szerint ugyanis a benne foglaltak banktitoknak minősülnek. Utóbbi érvelést egyébként nevetségesnek minősítette a Hírszerzőnek nyilatkozva Hüttl Tivadar, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa, hiszen a 2004. január 1. óta életben lévő üvegzsebtörvény szerint minden olyan esetben, amikor állami pénz szerepel egy tranzakcióban, közérdekű adatról van szó.

Csak a PM szőrözik?

Egy a döntéshozatalt korábban közelről figyelemmel kísérő forrásunk szerint egyébként "nincs semmi különös a tanulmányban, csak annyi, hogy mint minden beruházásnak, ennek is vannak kockázatai, de a Formula-1-es magyar futamra, vagy a külföldi Moto GP-futamokra hivatkozva azt írják, megtérül a befektetés". Informátorunk szerint egyébként "egyszerűen csak annyi van az egész mögött, hogy a PM nem akar pénzt adni, de a PM általában semmire sem akar, a Formula-1-es futamra sem, ilyenkor mindig az történik, hogy az adott ágazat kormányzati képviselője lobbizni kezd, és valamerre eldől az ügy".

A civil szervezetek szerint a beruházás megkérdőjelezhető gazdasági ésszerűségén túl további aggodalomra ad okot, hogy a projekt menedzsmentjével megbízott Grupo Milton csoport esetében a közpénzből nyújtott hitel visszafizetése, megtérülése mennyiben reális, mivel a cég tulajdonosa csalás és közokirat-hamisítás bűntettéért jogerősen elítélt személy, aki azóta a büntetett előélet hátrányai alól már mentesült.

Földes Ádám, a Transparency International képviselője azt mondta lapunknak, egyelőre semmilyen választ nem kaptak, sem a kormányszóvivő, sem az MFB nem akar nyilatkozni a kérdésben. Természetesen a Hírszerző is megkereste a kormányszóvivői irodát, még szerdán, egyelőre nekünk is csak annyit mondtak, hogy "legyünk türelemmel".

A TASZ egyébként perre is ment a tanulmány nyilvánosságáért, az első tárgyalási napot március közepén tartják majd.

(hirszerzo.hu/index.hu)

 
< Előző   Következő >