| Milliárdos kártérítést követelne a Balatonring beruházója |
| 2009. szeptember 09. szerda 09:40 | |
|
Egy sávolyi ingatlanérdekeltségekkel rendelkező magánszemély megtévesztésért perelte be a sávolyi MotoGP-pálya területeit felvásárló céget. A bíróság azonban első fokon kimondta, hogy a spanyolok nem megtévesztéssel jutottak a telekhez, az ingatlanszerződés érvényes – számolt be a Index.
A per tárgyát képező két telken van a motorospálya alapköve és egyik bejárata. A felperest állítása szerint megtévesztették, azért adta el (a piaci árnak megfelelő, de az elérhető kb. kétszeres árnál jóval kisebb) összegért, összesen 32 millió forintért a 8 hektárnyi földet. A felperes szerint a felvásárló cég írásos megállapodásban azt ígérte, hogy a falu másik végén, a leendő golfpálya és termálfürdő mellett levő ingatlanjait bevonják a településrendezési tervbe, belterületté nyilvánítják őket, és a spanyol beruházó által épített csatornahálózatra a felperes ingyen ráköthet. A felperes telkeit kihagyták a rendezési tervből. A bíróság azt állapította meg, hogy nem volt szó a felperes (az eladó) tévedésbe ejtéséről, az ingatlanszerződés érvényben maradt. Mivel további bizonyításnak helye nincs, másodfokon ugyanez az ítélet valószínűsíthető. (ingatlanmagazin.com/index.hu) |
| < Előző | Következő > |
|---|










