| Nem mondtunk le a pályaépítésről - jelentette ki Gyenesei István a Balatonring helyén |
| 2009. március 19. csütörtök 12:21 | |
|
Pénteken, március 13-án pályabejáráson vett részt Sávolyon Gyenesei István, és mostantól minden hónap 13-án vagy személyesen a sportért felelős miniszter, vagy az ÖM egyik szakállamtitkára a helyszínen tájékozódik a Balatonring építéséről.
„Legkésőbb 13 hónap múlva készen kell állnia a pályának, hogy 2010 májusában motoros világbajnoki futamot rendezhessünk Sávolyon - szögezte le az önkormányzati miniszter. - Az idei futam elmaradásáért Magyarországnak nincsenek kötelezettségei. A Balatonring Zrt. 70 %-os tulajdonosa, a spanyol WCM kell, hogy fizesse a 3 millió eurót egy másik spanyol cégnek, a Dornának. Ezt egymás között kell rendezniük. A magyar állam, a helyi önkormányzat és az engedélyek kiadásában közreműködő magyar hatóságok részéről ezidág időarányosan minden engedély kiadása megtörtént. Semmi nem írható a mi rovásunkra." Bobek József, Sávoly polgármestere megerősítette, hogy ha nem is napok, de hetek kérdése, hogy az érvényes szakhatósági engedélyekkel már rendelkezzen az építkezés. „Továbbra is bizalommal vagyok a spanyol befektetők iránt, de mindannyiunkat elbizonytalanít ez a csúszás. Szükség van a kontrollra" - összegzett Gyenesei István. A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar állam és az adófizetők pénze csak megalapozott vállalkozásokba kerülhet, s ezt a szabályt semmi nem írhatja felül. Kifejtette, hogy a gazdasági világválságból eredő magyarországi viszonyok nem befolyásolták a helyzetet. Hiszen amikor február 10-én elsőként, először jelezte aggodalmait, mindenki úgy reagált, hogy minden a legnagyobb rendben van a pálya építése körül. „Azóta semmi sem változott. Talán szerencsésebb lett volna, ha akkor jelzik esetleges fenntartásaikat..." - jegyezte meg a miniszter a valamennyi magyar érdekelt részvételével tartott sávolyi egyeztetésen. (A külföldi érdekeltek, tekintettel a többnapos spanyol nemzeti ünnepre, most nem tudtak megjelenni a helyszínen.) A MotoGP-vel kapcsolatban többször elhangzott, hogy „a kockás zászló a spanyol fél kezében van", azaz csak rajtuk áll, hogy elindítják vagy leállítják a vállalkozást. A Magyar Nagydíj más helyszínen történő megrendezésére nincs esély, ez már eldőlt. „A működéshez összes szükséges feltételt megteremtettük, a Sávolyon érdekelt spanyol beruházókkal napi kapcsolatban vagyunk" - erősített rá Csobánczy Gábor, a Balatonring Zrt ugyancsak a helyszínen tartózkodó elnöke. A falu határában záruló terepszemlén a résztvevők megtekintették a hatalmas, szép környezetben fekvő területet, amelyen a tervek szerint a Balatonring épül. A jókora sárban két munkagép látszott a háttérben. (Forrás: Önkormányzati Minisztérium) |
| < Előző | Következő > |
|---|










